A tánc már kisgyerekkoromban is fontos szerepet töltött be az életemben, azonban igazán aktívan csak 16 évesen kezdtem el vele foglalkozni. Ekkor – egy egykori biciklis tábori élménynek és egy barátnőmnek köszönhetően – iratkoztam be Mahasti hastánc iskolájába. Hamar tanultam, gyors tempóban haladtam, végül közel egy év után felkértek, csatlakozzak a stúdió fellépő csoportjához.
Tanáraim közül Mahastinak köszönhetek a legtöbbet, hiszen ő indított el ezen az úton.
Ezután számos magyar és külföldi oktatónál képeztem magam tovább, táncórákon, workshopokon fejlesztettem/fejlesztem tánctudásom a mai napig.
2005-ben indítottam el első önálló tánccsoportomat. Tanítványaimra egytől-egyig nagyon büszke vagyok.
Az évek során szinte észrevétlenül lettem rabja ennek a titokzatos, különleges és mesés világnak, annak a táncnak, ami érdemben képviseli a nagybetűs NŐIESSÉGET.

A görög tánccal és a magyarországi görög élettel 2005-ben ismerkedtem meg, az ún. ciftetelli 'görög hastánc' kapcsán. Szerelem volt első látásra - ez is. Szorgos táncházasból végül hamar az Iliosz Görög Néptáncegyüttes fellépő táncosa lettem. Így a hastánc mellett ma már görög tánccal is foglalkozom. A két mozgásforma és kultúra tökéletesen kiegészíti egymást, átfedése számomra sorsszerű.

Már kezdő táncosként is abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy rendszeresen gyakorolhattam élő zenére, így 'az improvizáció' 'a zenekar és táncos egysége' 'az igazi zene élménye' nekem első pillanattól kezdve meghatározó és természetes. Ez rengeteget segített - és segít a mai napig - a színvonalas, hiteles és igényes produkciók létrehozásában.
Jelenleg is számos elismert zenekarral dolgozom együtt, fellépéseim 90 százalékát az élőzenés színpadi szereplések teszik ki.

2006 decemberében a több mint 20 tagú - hazai és nemzetközi - zsűri előtti versenyzés igazi megmérettetésnek bizonyult, végül több éves munkám eredményeként az I. Piramis Országos Hastáncversenyen 1. helyezést értem el.

A tánc mára már nem pusztán hobbi, nem csak munka, életem része, lételemem.
Folytonos késztetést érzek arra, hogy újra és újra kipróbáljam magam valami új stílusban, valami új műfajban. Megállíthatatlan és végeláthatatlan folyamat ez, ami nem pusztán kihívás; folyamatos feltöltődés, kifogyhatatlan energiaforrás.
A tánc varázslat.